Szempontban az élhető világ, akadálymentesen.

Szempont Nonprofit Egyesület

Családon belüli erőszak... férfi szemmel.

2023. július 12. - NoszJani

Nagyon sok és egyre több helyen olvashatjuk, hogy fontos beszélni róla, és nem szabad hallgatni, amikor a családon belüli vagy tulajdonképpen bármilyen bántalmazásról van szó, és tett. Ezzel mélyen egyetértünk, de fontosnak tartjuk, hogy a valóságban a valódi számokkal számoljunk és ne csak azzal, amik napvilágra kerülnek

ferfibantalmazas1.jpg

Egy cikk ami a témába vág:  IDE KATTINTVA OLVASHATÓ

A nyilvános statisztikák szerint kb. a 97 százalék az, ahol a férfi bántalmazza a nőt, ami elég irreálisan magas szám, nyilvánvaló, hogy nem igaz, de mégis ezzel számolnak, sőt erre is játszanak rá, hiszen még a rendőrség tájákoztatójában is kizárólag olyan képek, rajzok és szövegek szerepelnek ahol a férfiak bántják a nőket. 

Ezzel szemben, hozzánk rengeteg férfi jelentkezik, hogy a felesége, párja zsarolja, sakkban tartja, fenyegeti, a gyereket használja fel ellene, és sorolhatnánk természetesen a nők által elkövetett fizikai bántalmazással bezárólag. Erről a férfiak nem beszélnek, mert ez "társadalmilag ciki" és majd megoldódik, pedig erről legalább ferfibantalmazas2.jpgolyan fontos beszélni, hiszen egy egy lelki terror, erőszak vagy mentális bántalmazás már évekkel megelőzi azt, amikor a másik fél felemeli a hangját, vagy a kezét, ami szintén nem megoldás, de fontos tudni, hogy ami ezt megelőzi, legyen az egy sima "hétköznapi zsarolás" már az is családon belüli erőszaknak minősül.

Erről sokan nem tudnak, a férfiak nem mernek jelentkezni és nem is nagyon tudnak, mert eddig nem volt hol, és nem is nagyon mernek, mert "cikinek érzik" pedig nem az, hiszen ez a saját, a család és a gyermeke érdeke is. Fontos, hogy a férfiaknak is legyen egy hely ahova a problémáikkal fordulhatnak, tanácsot kérhetnek, ahol elmesélhetik, milyen módon vannak bántalmazva.  Ezek vagyunk mi 2023 Júliusától.  Részletek és menüpont nemsokára. 

"Egy párkapcsolat lezárása nemtől függetlenül mindig nehéz. Még nehezebb, ha izolálva van a barátaitól vagy a családtagoktól. Egy bántalmazó kapcsolatban élő férfi épp úgy fenyegetve, manipulálva, kontrollálva, érzelmileg vagy fizikailag van bántva, mint egy bántalmazó kapcsolatban élő nő. (Erről már korábban írt a szerző.)

Miben más ez egy férfi esetében?

  • szégyenkezik: nagyon sok férfi hatalmas szégyent érez azért, mert bántalmazva volt és nem tudott kiállni magáért, sokan úgy érzik, hogy elbuktak férfiként, férjként és apaként.
  • úgy érzi, hogy anyagilag nincs biztonságban
  • úgy érzi, hogy kötelezettsége van a felesége felé
  • a felesége a házastársi esküre hivatkozik

Ha vannak gyermekek, akkor még jobban árnyalódik a kép:

  • nem akarja elveszíteni őket
  • félti őket, így meg tudja védeni a bántalmazótól
  • nem biztos benne, hogy a bíróság fair módon kezelné a gyermekelhelyezést, ha az anya hazudik valamit
  • nem ő akarja a családot szétrombolni"

    idézet: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szempontegyesulet.blog.hu/api/trackback/id/tr3018165274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása