Szempontban az élhető világ, akadálymentesen.

Szempont Nonprofit Egyesület

Céljaink

2022. augusztus 24. - NoszJani

 3.pngEgyesületünk tagjai, már civil szervezetté alakulásunk előtt is támogatták, segítették a rászoruló embereket, különböző projektként, így egyesületünk is elsősorban nem a nagy társadalmi problémák megoldásán fáradozik - hisz erre több civil szervezet is létrejött már kisebb, nagyobb sikerrel - hanem inkább különböző helyzetek, emberek, állatok, célok szempontjait figyelembevéve segít egy-egy aktuális ügyben fogyatékkal élőknek, hajléktalanoknak, rászoruló családoknak, betegséggel küzdő gyermekeknek, időseknek, gazdátlan állatoknak és más olyan szervezeteknek, ahol egy-egy támogatandó nemes cél fogalmazódik meg. Sok ember és család különböző problémákkal és akadályokkal szembesül a hétköznapokban, s ezekre igyekszünk megoldásokat találni, rövid idő alatt, úgy, hogy azzal ne csak egy egyszeri segítséget adjunk, hanem esetenként megoldást is egy rendszeres probléma kezelésére. 

Ezen felül folytatjuk korábban már több alkalommal is megrendezett akadálymentes és az épek és a fogyatékkal élők integrációját elősegítő programjainkat is, mint az Akadálymentes Parlamenti Séta vagy az Állatkerti Túra, ezeket kibővítve több akadálymentes látogatással is.  Valamint a továbbiakban is megrendezzük a Közlekedési Családi Nap című rendezvényünket, melyet a világjárvány előtt már háromszor is nagy sikerrel szerveztünk meg.  Itt több autósklub, autósiskola, fogyatékkal élőkkel foglalkozó egyesületek és projektek is megjelentek, volt vakoknak autóvezetés és motorozás, több érdekes elem mely az akadálymentes közlekedést és az integrációt elősegítő lehetőségeket mutatta és mutatja be. A tél közeledtével pedig minden évben ingyen karácsonyfát és ajándékokat osztunk ellenőrzötten rászoruló családok számára. 

fesz_logo1.pngEgyesületünk mozgalma a Fogyatékkal Élő Szülőkért Mozgalom, melyben kifejezetten az olyan szülőket támogatjuk akik fogyatékossággal élőként vállaltak gyermeket (vagy épként vállaltak olyan gyermeket aki fogyatékkal élő).  Itt igyekszünk olymódon segíteni a családokat, hogy a lehető legkevesebb probléma és hátrány érje őket, csak azért, mert fogyatékkal élők, vagy valamilyen betegséggel élő gyermeket nevelnek. Fontos felismerni, hogy a legtöbb esetben minimális segítség, vagy útmutatás szükséges ahhoz, hogy ugyanúgy nevelhessenek gyermeket, mint bármelyik ép ember, és élhessenek úgy, mint egy átlagos család. 

Jelenleg is több projektünk van, melyekről többnyire egyesületünk honlapján vagy blogján, Facebook és egyéb közösségi oldalain tudtok tájékozódni.  Mosógép és más háztartási eszköz beszerzés fogyatékkal élő számára, lakhatás megoldása egy vak szülőkkel rendelkező családnak, gyógyászati segédeszköz vásárlása és kiszállítása rászorulók részére, és kisbusz vásárlás az egyesületnek, mellyel a fenti célok nagy részét működtetni tudjuk. 

allattartasszempont.jpgEzen felül 2023-ban létrehoztunk egy Állatsegélyezési alapot, aminek keretében beteg állatokon segitünk, illetve szukseg eseten vallaljuk az állatkák oltatását, tesztjét, műtétjét vagy féreghajtását is. Ezt fontos társadalmi vállalásnak gondoljuk, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a köztünk élő állatok, kis kedvenceink boldogok és egészségesek legyenek, és sem magukra sem másokra ne legyenek veszélyesek egészségi állapotuk miatt. Erre a tevékenységre különböző támogatói csomagokat hoztunk létre, melyeken keresztül bárki támogathatja egy vagy több állatka egyszeri vagy többszöri ellátását. Szeretnénk példát mutatni, a felelős állattartás témájában, valamint tartunk előadásokat és készülnek videók  és hanganyagok is a jövőben, hogy a legtöbbek megismerhessék, miként kell bizonyos állatokat tartani és bánni velük. 

Képek rólunk és projektjeinkről: (feltöltés alatt...)

A bejegyzés trackback címe:

https://szempontegyesulet.blog.hu/api/trackback/id/tr3317915085
süti beállítások módosítása